a mi balambérunk



Az egész történet a zsúrok szervezésével kezdődött.
Még az általános iskolában ismertük meg egymást, a gimnáziumban barátnők lettünk, aztán egyetem után világossá vált számunkra, hogy mindketten gyerekkel szeretnénk foglalkozni.

Jött egy hirtelen ötlet, hogy mi lenne, ha szülinapi zsúrokat szerveznénk. A helyszín adott volt (saját pincehelyiségünk), elkezdtünk ötletelni , jelmezeket varrni és kitalálni különböző tematikákat. Aztán jöttek a megkeresések az ismerős családoktól. Így indult a Balambér Háza.

Később kibővítettük profilunkat és a szüleink által tervezett és készített gyermekbútoroknak és textileknek is helyet adtunk. Ezzel és a Balambér Ínyenc Caféval vált teljessé tevékenységünk.


Gyerektánc





Gyerekszoba lakberendezés




A Balambér Házában minden a gyerekekről szól, ezért is tartjuk fontosnak a Dinoland bútorainak bemutatását. A hazai készítésű, kézműves, tömör fából készült bútorokat meg is lehet tekinteni és rendelni nálunk. A bútorok mind egyéni megrendelés alapján készülnek, személyre szabott igények alapján. Gyermekkorunk óta ezek a bútorok vesznek körül minket, tehát szívből ajánljuk, hiszen biztosítottan időtálló és egyedi kiegészítője gyerekszobának. A Dinolandról itt találsz több információt: www.dinoland.hu


Egyedi kiegészítők






Falvédő, ágytakaró, párna, táska, játékfigurák. Mind egyedi és kézzel készített, garantáltan nem futsz vele össze minden lakásban. A Peva Műhelyének késztermékei megvásárolhatóak a Balambér Házában.